A Művész

Sávolt Karolina 2010-ben született, korunk egyik legfiatalabb alkotó művésze.

A festészettel 9 éves korától kezdett el foglalkozni, teljesen önállóan, internetről, online módon sajátította el tudásának alapjait.

Önálló kamara-kiállítása nyílt már 11 éves korában, számos kiállítással egybekötött aukción vettek részt festményei nagy sikerrel, amelyet még ebben az évben követett egy dubai immersive kiállítása is.

Karolina kitűnő tanuló, kiválóan beszél angolul és spanyolul, minden nap sportol, tenisz sportágban korosztályos országos bajnok.

Karolina festészete és stílusirányzata meghatározó, hiszen önálló stílusjegyei – már ilyen fiatalon – azonnal felismerhetőek az alkotásin, amellyel felhívja a figyelmet a rohanó világunkban a jelen szépségeinkre, sz energia folyamatos áramlására és mozgására.

Olaj festményein és művészetében, a XXI. század új generációjaként ötvözi a reneszánsz irányzatot, a XVI-XVII. század barokk stílusát, az absztrakt és avangard stílussal, a 19. század meghatározó romantikáját, a realista irányzattal.

Karolina céljai között van, hogy festményeivel felhívja a figyelmet a természetvédelemre, a fenntarthatóságra, a környezetünk védelmére, az állatvédelemre, valamint, hogy hátrányos helyzetű gyerekeknek tudjon segíteni művészetével, és  mindenkinek legyen lehetősége képzőművészetet tanulni.

Kérdése van? Vegye fel Velünk a kapcsolatot!

Üzenjen nekünk és mi 48 órán belül felvesszük Önnel a kapcsolatot!

12 + 2 =

Keress Minket egyéb elérhetőségeinken

Telefonszámunk

+36303514019

E-mail címünk

info@carolynarts.com